Az építőipar és az épületüzemeltetés felelős a globális széndioxidkibocsátás 40%-áért, ezért is kulcsfontosságú, hogy a szektorban elkezdtek a fenntarthatóság témakörével foglalkozni. A hazai ágazatban meghatározónak számító Market Csoport jelenleg a 2025-ig tartó, ötéves fenntarthatósági ciklusának felénél tart. Ennek részeként a tavalyi évben a magyar tulajdonú építőipari vállalatok közül elsőként készítette el fenntarthatósági jelentését. A cégcsoport fenntarthatósági céljairól és a stratégia részleteiről Végh Stellát, a cég fenntarthatósági referensét kérdezte a Portfolio.
Elérte szerkezetkész állapotát a főváros XV. kerületében épülő, 17 000 négyzetméteres gyártócsarnok a Market Építő Zrt. kivitelezésében. Az új csarnok a Siemens Energy telephelyét fogja bővíteni, az épületben gázerőművek komponenseit fogják előállítani. A kivitelezés 2023 utolsó negyedévében fejeződhet be.
A Market Építő Zrt. munkatársai lerakták a Siemens Energy új gyártócsarnokának alapkövét, amely a vállalat telephelybővítésének keretében valósul meg Budapest XV. kerületében, derült ki a vállalat LinkedIn oldaláról.
Új épülettel bővül a budapesti Huszti úton a LIDL központi irodaháza a Market Építő Zrt. generálkivitelezésében, amely most elérte szerekezetkész állapotát. A két szint mélygarázzsal és öt emelettel épülő irodaház 3000 négyzetméternyi alapterületen jön létre Óbudán - derül ki a Market Építő Zrt. közösségi oldaláról.
A ROM Vándor a Market Építő Zrt. több éves időszakot átölelő társadalmi felelősségvállalási programja, célja a kevésbé ismert hazai, elsősorban szakrális műemlékeink felfedezése, megóvása, népszerűsítése. A kezdeményezés során elsődleges a műemlékek állagmegóvása, konzerválása, valamint az (osztályozott) romemlékek környezetének megújítása. A projekt külön érdekessége és értéke, hogy a megvalósítás során a neves szakértők bevonása mellett a kapcsolódó feladatok elvégzése – az előkészítéstől egészen a megvalósításig – önkéntes munkatársak bevonásával történik.
A Market Építő Zrt. árbevétele az első félévben 5 százalékkal meghaladta a az üzleti tervben kitűzött célt, és elérte a 139,759 milliárd forintot, a magasépítéssel foglalkozó társaság adózott eredménye pedig 17,252 milliárd forint volt az év első hat hónapjában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Hamarosan jöhet az átadás, majd a munkavállalók beköltözése, a Mol Campus ugyanis már 95%-os készültségnél tart. A Market Építő kivitelezésében épülő toronyról újabb információk kerültek ki a Market LinkedIn oldalára.
Már 2022 végére elérheti szerkezetkész állapotát Székesfehérvár új sportcsarnoka, a 6000 férőhelyes Alba Aréna - írja a Magyar Építők. Az építkezés állapotáról képeket is megosztottak.
Javában zajlik a Citadella felújítása, melynek során többek között sor kerül az erőd külső falainak rekonstrukciójára, valamint a belső udvarának felújítására is. A Gellért-hegy tetején fekvő 220 méter hosszú, 12–16 méteres falmagasságú erődöt az 1848-49-es szabadságharc után, 1854-ben emeltette a Habsburg uralkodó, az UNESCO pedig 1987-ben a világörökség részévé nyilvánította. Az építmény állapota azonban idő közben leromlott, így esedékessé vált a felújítás, amiről most az állványzatot biztosító Layher Kft. osztott meg fotókat.
Lean-menedzsment módszert vezet be a Market Építő Zrt., mellyel elsősorban a hatékonyság növelése a cél. A Lean egy vállalatszervezési, termelésirányítási módszer, amelynek célja, hogy a vállalat minél gazdaságosabban állítsa elő a termékeit vagy nyújtson szolgáltatást.
Tudásmegosztó platformot indított az építőipar egyik legnagyobb szereplője, a Market Építő Zrt. A platform a BIMForShare nevet kapta, hiszen a felület célja a BIM-rendszerek terjedésének elősegítése - az ott szereplő dokumentumok sztenderdként szolgálhatnak a BIM-rendszerrel dolgozók számára.
Az építőipar a 2021-es évben ismét bővülni tudott, a piac szinte minden szegmensében aktív megrendelőkkel, számos építési projekttel találkozhattunk. Ezzel párhuzamosan a Market-Csoport is közzétette számait, melyen belül a Market Építő Zrt. a tavalyi évben kiemelkedően magas, 289 milliárd forint forgalmat realizált.
Immáron negyedik alkalommal rendezzük meg az Építőipar 2022 konferenciát, ahol a szakmát érintő legfontosabb kérdéseket, problémákat és megoldásokat lefedő előadások, és panelbeszélgetések mellett, idén is kihirdettük a Market Építő Zrt. és a Portfolio által közösen alapított "Év Építőipari Személyisége" díj nyertesét- Idén nem más, mint Puskás András, a Puskás Művek Bádogosipari Kft. társtulajdonosa.
Szinte már mindjárt befejezik a Mol Campus építését, a székház már bőven több mint háromnegyede elkészült, jelenleg 82%-os készültségnél jár. A kivitelező Market Építő Zrt. új képeket töltött fel a LinkedIn oldalára az épület jelenlegi állapotáról.
Az építőipar egészében bekövetkezett drasztikus és gyors áremelkedés nehéz helyzetet teremtett az elmúlt évben minden piaci szereplő és érintett számára. Most sem lehet azonban megnyugodni, hiszen rengeteg bizonytalansággal áll szemben az iparág. Ahogy minden más területen, a kockázatok és a kihívások az építőipar ajtaján is bekopogtak: alapanyaghiány, kapacitás, árak, hosszú szállítási határidők, nyomás a munkavállalókon – csak néhány a legmeghatározóbb rizikók közül. Scheer Sándorral, a Market Építő Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk, aki előrevetítette, hogy „Nem lesz könnyű az idei év.”
Gőzerővel zajlik az építkezés a gellért-hegyi Ménesi úton, ahol a Corvinus Egyetem legújabb campusa épül. A munkálatok már 2021-ban elkezdődtek, az épületet pedig előreláthatólag 2023-ban veheti használatba az egyetem. A munkálatok állapotáról osztott meg most képeket az egyetem.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Olajraktárt ért támadás az éjjel.
Vidéken várhatóan 10% alatti szobaár-emelkedést bír majd el a piac
Mozgalmas esztendő volt, annyi biztos.
Intenzív szakaszában van a háború.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?